Még szorosabb együttműködés, még versenyképesebb tudás

2023. november 30.

Tovább erősíti képzési együttműködését a Bosch kéziszerszámgyára és a Miskolci Egyetem. Kreditpontokat érő tantárgy lesz a Bosch gyakornoki programjában való részvétel – a többi között ez is szerepel a most aláírt együttműködésben, amelyet a felek a Miskolci Egyetemen láttak el kézjegyükkel.  Tantárgyként is felvehetik majd a vállalat gyakornoki programjában való részvételt a hallgatók, a gyakornokok több mint fele állást kap a miskolci Bosch kéziszerszámgyárban – hangzott el az aláírás alkalmával.


Az egyetemi hallgatók gyakorlati képzéséről, a munkaerőpiacon való elhelyezkedésük támogatásáról és az oktatási együttműködés kibővítéséről kötött stratégiai megállapodást a Miskolci Egyetem a régió egyik legnagyobb foglalkoztatójával, az elektromos kéziszerszámokat és akkumulátorokat gyártó miskolci Bosch vállalattal. Az együttműködés részeként a Gépész és Informatikai, valamint a Gazdaságtudomány Kar hallgatói úgy vehetnek részt a Robert Bosch Power Tool Kft. gyakornoki programjában, hogy azért kreditpontokat szerezhetnek az egyetemi képzésben.

A megállapodás szerint az egyetem és a vállalat együttműködik a képzési program kialakításában, az egyetemi oktatásban és kutatásban, tanulmányi versenyek szervezésében, valamint a vállalat munkavállalóinak továbbképzésében is. Tervezik közös szak- és rendszermérnöki képzés indítását, valamint a már működő Robert Bosch tanszék fejlesztését. A hallgatók részt vehetnek a vállalat gyakornoki programjában, és részállásban dolgozhatnak valós munkahelyi környezetben, a Bosch munkatársainak támogatásával.

„A Miskolci Egyetem kimagasló elméleti és naprakész gyakorlati tudással rendelkező diplomás fiatalokat képez a régió munkáltatói számára, ezzel jelentős részt vállal térség fejlesztéséből. A most megkötött megállapodás hozzásegíti minket ahhoz, hogy a legmodernebb elméleti és gyakorlati képzést biztosítsuk hallgatóinknak” – mondta Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora.

„Napjainkban szinte elengedhetetlen, hogy egy végzős egyetemista magas szintű elméleti és biztos gyakorlati tudással, valamint munkahelyi tapasztalattal rendelkezzen. Büszkék vagyunk arra, hogy már eddig is több száz miskolci egyetemistát segítettünk versenyképes tudáshoz. A most aláírt stratégiai megállapodással még szorosabb együttműködésre lépünk az egyetemmel, hogy Miskolcról kerüljenek ki a régió legtehetségesebb szakemberei” – mondta Tóthné Vankucz Marianna, a miskolci Robert Bosch Power Tool Kft. HR-vezetője.

A most megkötött megállapodás egy korábbi együttműködés megerősítése. A Robert Bosch Power Tool Kft. és a Miskolci Egyetem már több mint tíz éve működik együtt, elsősorban a hallgatók gyakorlati tapasztalatszerzésében segít. A vállalat gyakornoki programjában az egyetemisták tanulmányaik mellett rugalmas időbeosztásban dolgozhatnak. Ezzel egy jövőt formáló munkahelyen kezdhetik el karrierjüket, és a diplomaszerzés után akár főállású pozícióba kerülhetnek. A duális felsőfokú programban pedig a hallgatók már az első félévtől kezdve a vállalatnál bővíthetik tudásukat, amelyben a Bosch mentorai segítik őket.
Az együttműködésben már eddig is több száz hallgató vett részt. A gyakornoki programban dolgozó egyetemisták több mint fele pedig a diplomaszerzés után a vállalatnál kezdi el szakmai karrierjét.

Emellett az egyetemen 2004 óta működik a Robert Bosch Mechatronikai Tanszék, amelynek elindításában és a labor felszerelésében is tevékeny részt vállalt a cég. Közös képzést is indítottak 2021-ben, a logisztikai csomagolásfejlesztő képzés és a szakmérnök szakirányú továbbképzés is megfelel a legkorszerűbb piaci igényeknek. Az egyetem specifikus szakmai képzésekkel támogatja a Bosch munkatársainak továbbképzését, valamint az egyetemi kutatói vizsgálatokkal is segítik a vállalat fejlesztéseit.