„A kotta el van vetve”

2023. december 1.

Zenés ismeretterjesztő sorozat indul „A kotta el van vetve” címmel a Zenepalotában december 6-án. A klasszikus filmzeneszerzőket, filmzenei klasszikusokat bemutató programban elsőként a Star wars filmek zeneszerzője, John Williams zenei galaxisába kalauzolják el az érdeklődőket.

 

Az előadássorozat egyfajta ötvözete az ismeretterjesztésnek és a hangversenynek, amiben az élőzene és zenei bejátszások segítik az eligazodást a műfajok között, kihasználva a multimédia vívmányait – fogalmazott a sorozat ötletgazdája, egyben előadója, Dr. Soós Gábor, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karának oktatója.

„A kotta el van vetve” cím két dolgot szimbolizál. Egyrészt az előadásokhoz nem szükséges komolyabb zenei előképzettség, csakis a kíváncsiság és a zene szeretete. Másrészt az „elvetett” gondolatoknak (kottáknak) köszönhetően a hallgatók befogadóbbá válhatnak akár a klasszikus stílus, akár a társművészetek felé.

„Az első, John Williams zenei univerzumát bemutató előadás az ismeretterjesztő sorozat első állomása, amely legfőbb céljául a klasszikus zene népszerűsítését, más zenei műfajokban létrejött beágyazottságát, illetőleg a zenei műfajok egymásra épülését szándékozik bemutatni” – fogalmazott Soós Gábor. A folytatásban Erich Wolfgang Korngold, Rózsa Miklós, Nino Rota, majd Ennio Morricone és Hans Zimmer filmzenei munkásságával ismerkedhetnek meg a zene iránt nyitott érdeklődők a Zenepalota Bartók termében.