Az akadémiai együttműködés évtizedei

2023. december 13.

A Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Akadémiai Bizottságának 1979-ben történt alapítása óta eltelt évtizedeit kiállításon mutatták be a Miskolci Egyetem előcsarnokában. A tárlat alkalmat adott arra, hogy a köztestület megerősítse együttműködését az intézménnyel.

 

A Magyar Tudományos Akadémia miskolci szervezete három vármegye tudományos életét fogja össze Észak-Magyarországon. A térség tudományos közéletének meghatározó szereplői, közel 900 tudományos minősítéssel rendelkező oktató és kutató a régió öt felsőoktatási intézményéhez kötődnek, és mintegy 45 százalékuk a Miskolci Egyetemen dolgozik – mondta az egyetemi kiállítás megnyitóján Dr. Kocsis Károly, a miskolci szervezet elnöke.

Az elmúlt évtizedekre visszatekintve kifejtette: felértékelődött a vidéki kutatóhelyek és felsőoktatási intézmények szerepe a tudományágak művelésében és népszerűsítésében, térségünkben kiemelkedően a társadalomtudományok, az élettudomány, illetve a természettudomány területén. Miskolcra ebben vezető szerep hárul, ezért természetes, hogy a testület hosszú távon alapozhat partnerségre a Miskolci Egyetemmel.

 

Az MTA-MAB múltját bemutató kiállítást Prof. R. Horváth Zita rektor és Dr. Kocsis Károly, a köztestület elnöke nyitotta meg december 11-én