Nyílt napi téma: pluszpontok a felvételin

2024. február 2.

A felvételi jelentkezés előtti hajrában mutatta be a Miskolci Egyetem nyolc karának több mint 300 képzését. A középiskolásoknak szóló nyílt napon a lehetőségek megismertetése mellett segítséget nyújtott a pontszámításhoz is.

 

„Idén lesz először van az, hogy nem csak a jogszabályok határozzák meg, hogy mire lehet a felvételin pluszpontot kapni, hanem az intézmények maguk is meghatározhatják, milyen tudást részesítenek előnyben. Úgy állítottuk össze a pontokat, hogy minden felvételiző találjon olyat, amiben jó, amivel plusz pontot tud szerezni annak érdekében, hogy magasabb pontszámmal be tudjon kerülni a választott szakjára” – mondta Prof. Dr. Horváth Zita rektor a nyílt nap megnyitásán.

A fórum szakmai előadója, az Oktatási Hivatal Tájékoztatási Osztályának vezetője, Bukta Péter a felvételivel és a pontszámítással kapcsolatos fontos információkat osztott meg az érdeklődőkkel. Emlékeztetett: az 500 pontos rendszer továbbra is érvényes és a jelentkezők középiskolai tanulmányi eredményein, az érettségi pontokon, valamint az adott szakhoz tartozó érettségi vizsgatárgyakon alapulnak. A korábbi központilag meghatározott 100 pont helyébe az intézményi pontok léptek.

A nyílt napon ezért többek között megtudhatták a diákok, hogy a Miskolci Egyetem az egyes szakokra jelentkezőknél milyen teljesítményre, eredményekre ad külön pontokat.

 

Felvételi információk és a Miskolci Egyetem képzési kínálata >>