Az egyetem Ferenczis diákjai nyerték meg Miskolcon a szakképzési versenyt

2024. március 21.

A Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikumának diákjai nyerték meg az országos II. Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny miskolci döntőjét. A március 20-án rendezett versenynek a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatótó Kórház I. számú Skill laborja adott otthont.

 

A háromfordulós versenyre az ország 48 iskolájából 813 diák jelentkezett, a döntőbe 144 versenyző jutott be. A versenyt idén 13 versenycsoportban szervezték meg Budapesten és három vidéki helyszínen, Kecskeméten, Miskolcon és Nyíregyházán.  A miskolci döntőben 2 iskolából összesen 8 perioperatív és műtéti szakasszisztens tanuló vett részt, köztük a Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikumának diákjai.

Az országos döntőben a versenyzőknek egy, a központ által meghatározott beteg nélküli szituációs feladatot kellett végrehajtaniuk, melynek során a diákoknak szimulációs eszközök használatával kellett bemutatniuk a feladathoz tartozó tevékenységeket. Dulibán Lászlóné, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei elnöke, a versenybizottság tagja kiemelte: a verseny alapvető célja az egészségügyi szakmák társadalmi presztízsének növelése, és a pályaválasztó fiatalok pályaorientációjának elősegítése.

A miskolci verseny első három helyét a Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum tanulója szerezte meg. Első Váradi Bettina, második Olasz Eszter, a harmadik Balla Dorina lett. (via minap.hu)