Készségeket és képességeket erősítő képzések

2024. március 25.

A Miskolci Egyetemen elérhető moduláris képzés a képzési tervben előírtakon túl további kompetenciák elsajátításának lehetőségét biztosítja a hallgatók számára, ami segíti a munkaerőpiacon való sikeres elhelyezkedésüket is.  A kurzus(ok)on való részvétel ingyenes. Az érdeklődők a jelentkezésüket március 27. éjfélig adhatják be.

 

A kompetencia alapú képzések a hallgatókat olyan ismeretanyagokkal és információkkal támogatja, amelyeket az alap- vagy mesterképzésben nem tudnak megszerezni. 

A képzések két részből épülnek fel:  

1. E-learning tananyag (videók, ppt-k, tansegédletek stb.)  

2. Jelenléti képzés – tömbösítve, összesen 6-8 óra, személyes/online formában

Azon hallgatók számára, akik a képzési idejük alatt három kurzust teljesítenek, a Miskolci Egyetem oklevélmellékletben feltüntetett hivatalos bejegyzéssel igazolja, hogy kompetencia alapú képzésben részesült. Az oklevélmelléklet – önmagában véve – jogi hatállyal nem bír, elsősorban információs értéke van, az viszont jelentős előny lehet egy állásinterjún.

A jelentkezéseket a választott kurzus(ok) megjelölésével 2024. március 27. (szerda) éjfélig lehet beadni,
itt >> https://forms.office.com/e/8e9miedSYd

 

A választható moduláris kurzusok között szerepelnek például:

A kurzusokra vonatkozó leírások és a teljes lista ezen a linken keresztül tekinthető meg >> https://forms.office.com/e/8e9miedSYd

A képzéssel kapcsolatos kérdéseket a Beiskolázási és Oktatásszervezési Igazgatóság részére, az oktatas@uni-miskolc.hu címre küldhetik meg.

 

A képzések a "DigitALL – Az oktatás digitális átalakítása a Miskolci Egyetemen" projekt keretében valósulnak meg.