Megjutalmazták a legjobb TDK-sokat és a legsikeresebb konzulenseket

2016. február 11.

2016. február 10-én egyetemünk Tudományos Diákköri ünnepséget tartott a Szenátusi Tanácsteremben. 

A rendezvényen azok a hallgatók kaptak elismerést, akik a 2015/16-os tanév őszi TDK Konferenciáján a legeredményesebben szerepeltek, de ekkor köszönte meg az Egyetem vezetése a legsikeresebb konzulenseknek is a tehetséggondozás területén végzett munkájukat.

A fentieken túl ezen a rendezvényen adták át az egyetem Tudományos Diákköri Tanácsa által 2010-ben alapított Esélyért Díjat is azon hallgatók – és témavezetőik – részére, akik vagy egy az esélyegyenlőséggel kapcsolatos témában készítették el dolgozatukat, vagy maguk a dolgozatok készítői az esélyegyenlőségi politika két nagy szegmenséhez, a fogyatékkal élőkhöz vagy az etnikai alapon diszkrimináltakhoz tartoznak.

A rendezvényen az alábbi 65 hallgató vehette át az I. helyezésért járó elismerést:

MFK

1.     Nagy Attila (társszerző)

2.     Osváth Kristóf

3.     Papp Richárd Zoltán

4.     Popovics Patrícia

5.     Szabó Ferenc

6.     Szepesi Zsolt Kornél (társszerző)

 

MAK

1.     Alexa Márk (társszerző)

2.     Gyimesi Adrienn

3.     Halápi Dávid 

4.     Kárpáti Viktor (társszerző)

5.     Molnár Lucia

6.     Parragh Dávid Máté

7.     Sepsi Máté (társszerző)

8.     Tóth Richárd (társszerző)

9.     Zattler Máté

 

GÉIK

I. helyezettek, 2015. tavasz

1.     Dorogi Dánielt

2.     Forgács Zsófia

3.     Papp Gyula

I. helyezettek, 2015. ősz

4.     Agárdi Anita (társszerző)

5.     Debreceni Bálint (társszerző)

6.     Dorogi Dániel

7.     Földi Szabolcs

8.     Görögh Imre

9.     Jámbor Erik

10. L. Kiss Márton

11. Magnucz Péter László

12. Márton László

13. Nagy Dóra

14. Rónai László

15. Spisák Bernadett

16. Suhaj Anett

 

ÁJK

1.     Braun Péter

2.     Bukodi Blanka Eszter

3.     Fedák Judit

4.     Halász Csenge

5.     László Vivien

6.     Menyhért Enikő

7.     Páhi Barbara

8.     Sereg Péter

9.     Takács Nikolett

 

GTK

1.     Balajti Péter

2.     Orosz Ákos

3.     Páll Liliána

4.     Rózsavölgyi Nóra

 

BTK

1.     Babos Orsolya

2.     Bartók Boglárka

3.     Czövek Erzsébet Gabriella 

4.     Csontos Rita

5.     Dienes Viktor

6.     Kállai Barbara Evelin

7.     Kerekes Bernadett

8.     Kurucz Ádám (2 dolgozattal)

9.     Orosz Gabriella

10. Prion Sándor

11. Tregova Balázs

 

EK

1. Hegyi Szófia Amanda

2. Kiss Krisztián

3. Kovács Kitti

 

BBZI

1.     Papp Zsófia

2.     Széphegyi-Jónás Anna

 

A rendezvényen a Miskolci Egyetem vezetése a  legsikeresebb konzulenseknek is megköszönte a munkájukat:

Prof. Dr. Csőke Barnabás

MFK

egyetemi tanár

Siskáné Dr. Szilasi Beáta

MFK

tanszékvezető, egyetemi docens

Dr. Czél György

MAK

egyetemi docens

Dr. Tóth Pál

MAK

tanársegéd

Dr. Trohák Attila

GÉIK

adjunktus

Vadászné Dr. Bognár Gabriella

GÉIK

egyetemi tanár, intézetigazgató

Dr. Csák Csilla

ÁJK

dékánhelyettes, egyetemi docens

Dr. Gula József

ÁJK

egyetemi docens

Dr. Koncz Ibolya Katalin

ÁJK

egyetemi docens

Dr. Nagy Szabolcs

GTK

intézeti tanszékvezető, egyetemi docens

Tóthné Kiss Anett

GTK

tanársegéd

Dr. Bognár László

BTK

egyetemi adjunktus

Dr. Gyukits György

BTK

egyetemi adjunktus

Dr. Tózsa-Rigó Attila

BTK

egyetemi adjunktus

Dr. Lukács Andrea

EK

adjunktus

Prof. Dr. Lombay Béla

EK

professor emeritus

Dr. Iván Klára

BBZI

tanszékvezető, főiskolai tanár

Gáspárné Dr. Tóth Marica 

BBZI

művésztanár

 

A rendezvényen adták át az egyetem Tudományos Diákköri Tanácsa által 2010-ben alapított Esélyért Díjat Budai Katalinnak, a Miskolci Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Cigány Szakkollégium hallgatójának  – valamint természetesen az őt konzultáló tanárnak, Dr. Vinnai Edinának.

Az esemény a Nemzeti Tehetség Program NTP-HHTDK-15 projektjének támogatásával valósult meg.