Sikeresen szerepeltek a középiskolás diákok a földtudományi megmérettetésen

2016. április 11.

A Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara a Magyarhoni Földtani Társulat Oktatási és Közművelődési Szakosztályával együttműködésben 2007-ben indította útjára az Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferenciát, amelyet 2016-ban már kilencedik alkalommal rendeztek meg. A versenyen közel 60 résztvevő regisztrált.

A 2016. április 8-án és 9-én tartott konferenciára az ország 11 középfokú oktatási intézményéből összesen 14 db előadói nevezés érkezett. A pénteki napon a konferencia Dr. Szakáll Sándor egyetemi docens Csodálatos ásványvilág című plenáris előadásával indult a Miskolci Egyetem XIII-as előadótermében, amelyet az Ásványok és kövek szekció négy diákelőadása követett.

A szekcióülés után a megújuló energiákhoz kapcsolódó szakmai program következett, amelynek keretében ellátogattunk a PannErgy Miskolci Geotermia Zrt. hőközpontjába, ahol a miskolci geotermikus távfűtés rendszerét ismerhették meg a résztvevők. Folytatva a megújuló energia témakört, látogatást tettünk a Biogas-Miskolc Kft. biogáz üzemében, ahol a szennyvíziszapra épülő biogáz-termelés folyamata került bemutatásra. Ezúton is köszönjük a cégek támogatását!

A szombati nap helyszínéül a Pannon-tenger Múzeum impozáns konferenciaterme szolgált. A két szekció-előadás előtt Dr. Pusztai Tamás, a Herman Ottó Múzeum igazgatója köszöntötte a versenyzőket és a kísérőtanárokat, hangsúlyozva, hogy nagy örömmel adtak helyszínt a konferenciának. Ezt követte az Időjárás, talaj és környezet, valamint a Víz és környezet szekciók öt-öt előadása. A szakmai zsűrik minden esetben elismerően nyilatkoztak a diákok teljesítményéről, látható volt a középiskolások földtudományok iránti elkötelezettsége és szakmai felkészültsége. A zsűrik tanácskozásának ideje alatt a résztvevők tárlatvezetésen vehettek részt a Pannon-tenger Múzeumban, amelyet az ünnepélyes eredményhirdetés követett. Dr. Mádai Ferenc, a Műszaki Földtudományi Kar dékánhelyettese, valamint a Magyarhoni Földtani Társulat Oktatási és Közművelődési Szakosztályának elnöke gratulált minden résztvevőnek, illetve átadta az okleveleket és a tárgynyereményeket.

A szekciókban kiosztott díjazások mellett három előadás kapta meg a jogosultságot az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára való nevezésre. Ezt a versenyzők nagy örömmel fogadták, hiszen nagy rangot jelent középiskolásként a témájuknak megfelelő szekcióban együtt szerepelni az egyetemistákkal, hiszen itt ők is az egyetemi/főiskolai előadásokkal azonos szabályok szerint kerülnek megmérettetésre.

A diákkonferencia eredményei és a konferenciakötet megtekinthetőek a kari honlap Földtudományi Diákkonferencia aloldalán. A díjazottaknak és minden versenyzőnek ezúton is gratulálunk, és tanulmányiakhoz további sikereket kívánunk!

A versenyről megjelent médiahírek:

http://minap.hu/cikkek/diakkonferencia-foldtudomanyrol

http://minap.hu/video/hirpont-20160409 (5 perc 30 másodpercnél kezdődik)