Hírek

Az Agrár- és környezetjog valamint az alaptörvény tervezett reformja

2020. február 17.

2020 február 14-én „Az Agrár- és környezetjog és az alaptörvény tervezett reformja” címmel rendezett konferenciát a Miskolci Egyetem XX. előadójában a CEDR Magyar Agrárjogi Egyesület, Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kara, a MTA Miskolci Területi Bizottságának Agrár és Vidékfejlesztési Jogi Szakbizottsága, valamint B-A-Z megyei Ügyvédi Kamara.

Hallgatóink nyerték meg a XVIII. Országos Pénzügyi Esettanulmányi Versenyt

2020. február 13.

Egyetemünk Gazdaságtudományi Karán működő Hantos Elemér Szakkollégium AnalitIQ csapata diadalmaskodott a hagyományosan Győrben megrendezett versenyen, amelyen összesen kilenc csapat indult.

Idén is részt vesz a Műszaki Anyagtudományi Kar a Kocsonyafesztiválon

2020. február 12.

Két programmal is várja a Kocsonyafesztiválon az érdeklődőket a MAK: az Anyagtudományi School-túra című interaktív természettudományos show-ját a Művészetek Háza színházterében lehet megtekinteni 2020. február 15-én (szombaton) 11.00 órától, a MAKadémia – Anyagtudományi Játszóház pedig ugyanezen a napon 10.00 és 16.00 óra között fog üzemelni a Művészetek Házában.

Gyémántoklevelet vett át Prof. Dr. Czabán János, a Gazdaságtudományi Kar Professor Emeritusa

2020. február 5.

Prof. Dr. Czabán János, a Gazdálkodástani Intézet Professor Emeritusa diplomaszerzésének hatvanadik évfordulója alkalmából díszoklevelet vett át a Budapesti Corvinus Egyetemen.

Európa legnagyobb Passiójátéka 2020 önkéntessel

2020. február 3.

Önkéntes szereplők közreműködésével Európa legnagyobb passiójátékára készül a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. Az érdeklődők február 26-ig jelentkezhetnek.

Közvetítjük a februári diplomaátadó ünnepségeket

2020. január 31.

Az utóbbi években már megszokott módon a 2019. február 6 és 7-én tartandó diplomaátadó ünnepi szenátusülések az interneten is követhetők.

Sajtótájékoztató a felvételivel kapcsolatban

2020. január 28.

Dr. Jakab Nóra oktatásfejlesztési és minőségbiztosítási rektorhelyettes, valamint a karok vezetői tájékoztatták a sajtó képviselőit a 2019. évi rendes felvételi eljárás és a 2020. évi keresztféléves felvételi eljárás eredményeiről, valamint az induló új szakokról.

IV. Tradicionális Miskolci Jogászbál

2020. január 21.

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, mint az Eperjesi-Miskolci Evangélikus Jogakadémia szellemi örököse és a Miskolci Jogásztradíciók Megőrzéséért Egyesület 2020. január 17-én 18 órától rendezte meg a...

Az Újjászülető vidék címmel konferenciát rendezett az ÁJK

2020. január 20.

A helyi jogásztradíciók ápolásán túl a vidéki fiatal értelmiség régióban tartása volt a témája annak a konferenciának, amelyet a hivatásrendek képviselői, az önkormányzat, a közigazgatás, a tudomány, valamint az oktatás vezetői, neves képviselői, illetve joghallgatók részvételével rendeztek meg az egyetemen 2020. január 17-én.

Történelemből indít érettségi-felkészítőt a BTK

2020. január 14.

Újabb érettségi vizsgatárgyból indul ingyenes emelt szintű felkészítő tanfolyam az egyetemen: 2020. január 22-től 14 héten át azokat a középiskolásokat várja a BTK, akik történelemből szeretnének emelt szintű érettségit tenni. Az emelt szintű szóbeli történelem érettségi aktuális tematikájához fűződő előadásokat a Történettudományi Intézet és az Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének oktatói tartják.