Hírek

A Miskolci Egyetem csapata nyerte a járműfejlesztő mérnökhallgatók versenyét

2017. október 25.

Idén is megrendezték a Techtogether Automotive Hungary-t, amelyet a Miskolci Egyetem ME-Kart mérnökcsapata nyert meg. A csapat az első helyezés mellett különdíjakat is begyűjtött az Automotive Hungary járműipari szakkiállítással egy időben és helyen rendezett megmérettetésen.

Kínai kollégák jártak Miskolcon

2017. október 25.

A nyári látogatást követően október közepén, 2017. október 18-a és 20-a között a Pekingi Vegyipari Egyetem (BUCT) munkatársai újra ellátogattak a Miskolci Egyetemre. A küldöttséget a kínai intézmény korábbi elnöke, jelenleg nyugalmazott professzora, Dr. Chen Dongsheng vezette, akihez további két kolléga, Dr. Wang Yongsheng, a nemzetközi kapcsolatokért és csereprogramért felelős elnökhelyettes, és Dr. Wu Jun, a Gazdaságtudományi Kar dékánhelyettese csatlakozott.

A pénzügyi fogyasztóvédelem szervezetei mutatkoztak be az egyetemen

2017. október 24.

A Magyar Nemzeti Bank kiemelt fontosságú céljának tartja a hazai pénzügyi tudatosság fejlődését, aminek érdekében több pénzügyi fogyasztóvédelem szervezetet is működtet, illetve támogat. Ezek mutatkoztak be az egyetemen 2017. október 24-én.

A Miskolci Egyetem is részt vesz az Automotive Hungary kiállításon

2017. október 19.

Ötödik alkalommal rendezik meg idén október 18-20 között a Budapesti Vásárközpontban az Automotive Hungary-t. A Közép-Európában egyedülálló nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállításon a járműgyártás teljes spektruma képviselteti magát, a rendezvényen idén 12 ország 215 kiállítója vesz részt. Miskolc városával közösen jelen van a szakkiállításon a régió tudásközpontja, a Miskolci Egyetem is.

Miért érdemes egyetemistaként vállalkozni?

2017. október 19.

A címben feltett kérdésre keresték a választ a 2017. október 5-én a miskolci Meetupon. A rendezvény a Kreatív Műhely eseménysorozat keretében valósult meg, amelynek fő célja, hogy a Miskolci Egyetemhez is kötődő előadókkal valamint egy sikeres miskolci startup bemutatásával kicsit közelebb hozza a startup-világot a résztvevőkhöz, és ötleteik megvalósítására, valamint ennek érdekében vállalkozás indítására biztassa őket.

Teltház az Intel Nervana Mesterséges Intelligencia Akadémiáján

2017. október 17.

Az Intel processzorgyártó cég 2016-ban az USA-ban indította el egyetemi hallgatók részére azt a mesterséges intelligenciával foglalkozó, nagy sikerű programját, amelyet az érdeklődők idén már Európában, az elsők között a Miskolci Egyetemen is megismerhettek.

Spanyolországban folytatódott a HEIBus projekt

2017. október 16.

A kolozsvári forduló után a spanyolországi Jaénben mérték össze tudásukat 2017. október 2-6. között a Miskolci Egyetem, a spanyol Jaén-i Egyetem, valamint a finn Jyväsklä-i Egyetem hallgatói, három "vegyes" csapatba szerveződve. (Minden egyes csapatban mindhárom országból két-két hallgató vett részt.)

Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről való megemlékezés

2017. október 13.

A Miskolci Egyetem 2017. október 20-án (pénteken) 10.00 órai kezdettel a Díszaulában tartotta az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről való megemlékezését.

Milliárdos projekt indult a fenntartható nyersanyag-gazdálkodás témakörében

2017. október 12.

A Miskolci Egyetem vezetésével négy vidéki egyetem konzorciumot hozott létre egy olyan új projekt megvalósítására, mely a fenntartható nyersanyag-gazdálkodás kutatás-fejlesztését és hazai innovációját tűzte ki céljául. A Szegedi és Pécsi Tudományegyetemmel, valamint a Soproni Egyetemmel közös konzorcium kutatásának középpontjában a másodnyersanyagok – hulladékok és maradékanyagok – hasznosítása, illetve az ehhez szükséges környezetipari és energetikai alkalmazásfejlesztés áll.

Katonák a felsőoktatásban

2017. október 10.

Érdekes előadásokon vehetnek részt azok a hallgatók, akik felvették a honvédelmi ismeretek kurzust a Miskolci Egyetemen. A napokban - nyílt óra keretében - dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka tartott élménybeszámolót missziós feladatairól és tapasztalatairól.