Hírek

Egyetemünk kitüntettjei a Magyar Tudomány Ünnepén

2014. november 7.

Az MTA Miskolci Területi Bizottsága 2014. november 4-én „Új eredmények az élő természettudományban” címmel tartotta meg a Magyar Tudomány Ünnepe kapcsán szokásos ünnepi ülését. A rendezvényen az élő természettudományok területéről hangzottak el előadások, majd átadták a MAB díjait is.

Idén is lesz Gólyabál!

2014. november 4.

A Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzata idén is megrendezi a gólyák kiemelkedő kulturális és közösségi rendezvényét, a Gólyabált. A 2014. november 7-én 19 órai kezdettel a Díszaulában (és más helyszíneken) tartott rendezvény meghívója és részletes programja az alábbiakban olvasható.

Installációs pályázat a „Fűtőmű-projekthez” 
hallgatók és fiatal kutatók részére

2014. november 3.

A Miskolci Egyetem egykori Fűtőművében megvalósuló „science museum” projekt vezetése pályázatot hirdet tudományos jellegű installációk megvalósítására.

Prof. Dr. Takács Gábor részvétele az SPE 2014 évi konferenciáján Amszterdamban

2014. október 30.

Az olajmérnökök nemzetközi szervezete, a 120 ezernél több tagot számláló Society of Petroleum Engineers egyesület 2014-ben az évi rendes konferenciáját (Annual Technical Conference and Exhibition) október 27-29. között Amszterdamban (Hollandia) tartotta.

Segítsük együtt az egyetemi gokartos csapatot!

2014. október 27.

A Miskolci Egyetem ME-Kart csapata a „Go-Bosch, Go-Kart” verseny első évadában megszerezte a Legjobb Műszaki Megoldás I. helyezést és az Abszolút Győztes címet. Mivel a csapat az önjáró gokartjával a következő két évben címvédésre készül a versenyen, támogatásra van szükségük. Arra szeretnék kérni a nagyközönséget, hogy kövessék a csapat Facebook-oldalát, ahol a fejlesztésekről, az előrehaladásról is beszámolnak, illetve meglepetésekkel, ajándékokkal is készülnek a későbbiekben.

Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékeztünk (VIDEÓ)

2014. október 23.

Egyetemünkön idén október 22-én tartottuk az ’56-os eseményekre emlékező ünnepi rendezvényünket.

Az új-zélandi Eucnetwork pályázati felhívása a 2015-ös tanévre

2014. október 22.

Az új-zélandi Európai Unió Központok Hálózata (European Union Centres Network - EUCN) pályázati felhívása a 2015-ös tanévre.

Akademisták Selmecen 2014

2014. október 21.

2014. október 17-én került megrendezésre Selmecbányán az „Akademisták Selmecen 2014” ünnepi rendezvény. A város szervezésében hagyományos módon minden évben megemlékezünk arról, hogy Mária Terézia 1762-ben szentesítette azt a rendeletet, amelynek értelmében az 1735-ben alapított bányászati felsőfokú intézet akadémiai rangra emelkedett. A 252 évvel ezelőtti történelmi pillanatra Selmecbányán fáklyás felvonulással, ünnepi beszédekkel és koszorúzással emlékeztünk vidám hangulatban az idén is.

Prof. Dr. Takács Gábor mérnöktovábbképző tanfolyama Bukarestben

2014. október 20.

Az ausztriai OMV cég felkérésére a cég romániai leányvállalatánál, az OMV/Petrom cégnél október 13. és 17. között 23 olajmérnöknek tartott szakmai továbbképzést dr. Takács Gábor, az Olajmérnöki Intézeti Tanszék professzora. A Bukarestben megtartott „Advanced Artificial Lift” című 5 napos tanfolyam a mechanikus termelőberendezések tervezésével és optimizálásával foglalkozott, és a téma teljeskörű feldolgozását tartalmazta. A résztvevők a világ különböző részein dolgozó fiatal OMV-szakemberek voltak, akik többéves szakmai továbbképzésen vesznek részt.