Hírek

Tankalvázra szerelt vadászgép-hajtóművekkel fújták el a tüzet a Miskolci Egyetemen végzett olajmérnökök Kuvaitban

2021. április 12.

Big Wind-nek nevezték el azt a furcsa járművet, amely csaknem egy tucat lángoló olajkutat oltott el Kuvaitban. A bravúros tettet végrehajtó csapat tagjai közül többen is egyetemünk jogelődjében, a Nehézipari Műszaki Egyetemen szereztek diplomát. A 30 évvel ezelőtti eseményekre az Index emlékezett.

Egyetemünk is részt vesz a Nemzetközi Roma Napról történő online megemlékezésben

2021. április 8.

Április 8. a Nemzetközi Roma Nap a roma kultúra ünnepe, mely felhívja a figyelmet a romák társadalmi helyzetére is. Az ünnepet hivatalosan 1990-ben, a lengyelországi Serockban, a Nemzetközi Roma Unió (IRU) 4. Roma Világkongresszusán alapították a roma képviselők első nagy nemzetközi találkozójának emlékére, mely 1971 április 7-e és április 12-e közt zajlott Chelsfieldben, az Egyesült Királyság fővárosa, London közelében.

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kara is kiveszi részét a COVID elleni küzdelemből

2021. április 6.

Már november elején csatlakoztak a hallgatóink, hogy segítsenek a betegellátásban. Eddig összesen 180 ember vett részt a munkában, 20-an közülük pedig a mai napig aktívak.

Lezárult a "Fenntartható Nyersanyag-gazdálkodási Tematikus Hálózat – RING 2017” projekt

2021. március 31.

A Miskolci Egyetem vezetésével, illetve a Pécsi Tudományegyetemmel, a Soproni Egyetemmel és a Szegedi Tudományegyetemmel, mint együttműködő partnerekkel megvalósított projekt a nyersanyag-gazdálkodás speciális területeit érintette, elsősorban másodnyersanyagok (hulladékok és maradékanyagok) hasznosítására, valamint környezetipari és energetikai alkalmazások fejlesztésére szerveződött.

Elhunyt Prof. Dr. Krállics György

2021. március 29.

Életének 70. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Prof. Dr. Krállics György, a Műszaki Anyagtudományi Kar oktatója.

Technológiai forradalom Miskolcon

2021. március 25.

Új „high-tech” fejlesztési központ alapjait teremti meg az az együttműködési megállapodás, amelynek köszönhetően Femtokémiai Intézeti Tanszék jön létre a Miskolci Egyetemen a Femtonics Kft. részvételével.

Ismét egy kiemelt projekt zárult a Miskolci Egyetemen

2021. március 25.

Online konferencián zárták az EFOP-3.6.1-16-2016- 00011 számú, „Fiatalodó és megújuló Egyetem – Innovatív tudásváros A Miskolci Egyetem intelligens szakosodást szolgáló intézményi fejlesztése” című projektet. Az eseményen a projekt-, és az Egyetem Kiválósági Központjainak vezetői számoltak be a 2017 óta tartó pályázat hatásairól, amelyhez az egyetem 1,2 Milliárd forint támogatást nyert el.

Dr. Felszeghi Sára vezető főorvos tájékoztatója a koronavírus elleni védőoltásokról - FRISSÍTETT!

2021. március 24.

A koronavírus elleni védőoltásokról Dr. Felszeghi Sára főorvos asszony készített egy tájékoztatót, amellyel az egyetemi polgárokat kívánja informálni a védőoltásokkal kapcsolatban leggyakrabban felmerülő kérdésekben. A tájékoztató szövege 2021. március 24-én frissült!

Idén 11 százalékkal többen jelentkeztek a Miskolci Egyetem képzéseire

2021. március 23.

Idén összesen 4774-en gondolták úgy, hogy a Miskolci Egyetemen kezdik meg tanulmányaikat, közülük 2624-en jelölték meg az intézményt első helyen. A jogi kar érte el a legjobb eredményt, ahol mintegy 30 százalékkal nőtt a jelentkezők száma, első helyre is 20 százalékkal többen írták be a felsőoktatási intézményt.

Kihirdették "A Miskolci Egyetem megújulásáért, stratégiája és jövőképe megalkotásáért" c. pályázat eredményét

2021. március 22.

A Miskolci Egyetemet fenntartó Universitas Miskolcinensis Alapítvány Kuratóriuma pályázatot hirdetett és közös gondolkodásra hívta az egyetem hallgatóit annak érdekében, hogy az egyetem, az alapítvány és a hallgatók közösen alakíthassák ki a Miskolci Egyetem középtávú (5-10 éves) intézményfejlesztési tervét, amely összefoglalja az előttünk álló időszak legfontosabb fejlesztési irányait az oktatás, a kutatás, a nemzetközi vonatkozások, a harmadik misszió, a társadalmi és céges kapcsolatok, az egyetemi szolgáltatások, a hallgatói élet, a lakhatás, a sport, valamint a kommunikáció területén.